Ha tegnap azt láttad az interneten több közösségi média platformon is, hogy különböző oldalak (követőbázistól függetlenül) egyszavas posztokat tettek közzé és ezzel elárasztották a feedet, akkor Te is részese voltál egy villám trendnek, ami kivételesen nem a Zsolya Social Media Bank legújabb húzása volt.

 

De hogy mi is volt ez pontosan?

A Twitteren (amelyet Magyarországon nagyon kis létszámban használnak, de ITT írtunk róla, hogy Te hogyan hasznosíthatod) a kisebb-nagyobb márkák folyamatosan küzdenek azzal, hogy az elégedetlen ügyfeleik ott töltik ki rajtuk a dühüket, viccelődnek vagy éppen sértegetik őket. Ez történt a múlt hét csütörtökön is, miután az amerikai Amtrak vasúti cég, kitweetelt egy szót, amely nem más volt, mint a „trains”, ami annyit tesz, vasutak. A társaság később azt nyilatkozta, hogy véletlen baki történt, a tweetjük nem ennyiből állt volna. Azonban addigra az internet népe nagyon jól szórakozott a történéseken és ezzel elindított egy lavinát a marketinges világban.

 

 

Sorban álltak be a nagynevű cégek, hogy egy – a vállalatukra jellemző – szót posztoljanak. Mint például a Nasa, akik annyit írtak, „universe” (világegyetem). Érdekesség, hogy a külföldön híres gyorsétteremláncok, a Wendy’s és a Burger King is a „burger” szót osztotta meg, míg a McDonalds nem állt be mögéjük a sorba, ők az ikonikus figurájuk után a „clown”, azaz bohóc szót választották. De még az Amerikai Egyesült Államok miniszterelnöke, Joe Biden is posztolt, aki annyit tett közzé: „democracy”, azaz demokrácia.

 

Magyarországra 6 nap után tört be a trend. Sorra kezdték el posztolni a cégek, személyes márkák, zenészek, sőt még a mémoldalak is azt az egy szót, amely szerintük jellemzi a vállalkozásukat és/vagy az üzenetüket, amelyet közvetítenek.

 

Hoztunk pár példát itthonról is, amelyek viccesek, kreatívak vagy éppen kiestek abból az idősávból, amikor ez igazán trendinek számított.

 

 

A Hell Energy Magyarország az elsők között posztolt idehaza, ők egyértelműen az „energiaital” mellett döntöttek. A Lidl Magyarország ezúttal a szlogenjük első szavát, azaz a „minden”-t választotta, bár a kommentek közé beszúrták a mondat többi részét is, kicsit elrontva ezzel a lényeget.

 

A trend tegnap délutántól robbant be és egészen estig özönlöttek, bár a késői órákban már olyan szinten elárasztották a Facebook üzenőfalat ezek az egyszavas kiírások, hogy az emberek szeme lassan kezdett átsiklani felettük. De mint mindig, vannak, akik későn ébredő típusok és ma próbáltak felülni erre a vonatra, ilyen például a Magyar McDonald’s oldala is, amely a „hamburger” szót választotta.

 

Volt, aki túl hamar vette észre az Amerikából induló trendet, így a posztja nem kapott akkora figyelmet. A kisebb közönséggel bíró cégeknek, márkáknak jobb megvárni, míg egy masszív követőbázissal rendelkező cég – akár amerikai anyavállalat hazai csoportja –indítja el a posztáradatot.

 

Te is kiposztoltad a márkádra legjellemzőbb szót? Mi volt az? Írd meg ide is kommentbe!

 

Képek forrása: Twitter, Facebook