Csináljunk egy kísérletet! Gondold végig az elmúlt 1 hónapod, mit vettél vagy tettél meg csak azért, mert másnál láttad?
Én kitaláltam, hogy festeni szeretnék – ezer éve szeretnék, csak rettenet béna vagyok hozzá -, mert az Insta-barátnőm, Orsi, bemutatott egy kisvideót, amelyekben festékeket folyat össze és rájöttem, ha ezt így is lehet, akkor én is művész szeretnék lenni és sk. képekkel pózolni (szemeim előtt már meg is jelent a kép, ahogy a 2021-es kiállításomon pózerkedek, kezemben egy pohár pezsgővel, a falakon a képeimmel, arcomon az ’áhh, csak előtört belőlem az istenadta tehetség!’-mosollyal).
Aztán erőteljesen vacillálok, hogy merevfalú vagy felfújható medencénk legyen. Elolvastam hozzá a szakáruház blogposztját, kifaggattam a barátokat, körbejártam a barkácsboltokat, végül a jógatanárom tapasztalataira támaszkodtam.
Autót is nézegetünk már egy ideje és mivel az álom kocsimmal rendelkezik az egyik ügyfelem is, így nyilván felhívtam, hogy mi a véleménye róla. Persze megnéztem 15 Youtube tesztet, hazait és külföldit is. Bementünk a szalonba is. De az nem olyan. Nem olyan, mint amikor a kedvenc ügyfelem mondja.
Sose olyan.
Ez ugyanis a láthatatlan befolyás.
Mind a hatása alá kerülünk, és bár szeretünk úgy tenni, mintha ránk nem lenne hatással, hogy XY celeb milyen sampont használ, milyen autóban ül, vagy épp hol nyaral, ennek pont az ellenkezőjét igazolja az influencer-marketing.
Ha valaki szimpatikus nekünk, jobban elhisszük, hogy a mosipelus nem macera, hogy a Z drogéria saját termékes alapozójánál nincs jobb, vagy, hogy 2020-ban nincs menő kert függőfotel nélkül.
Erről a jelenségről olvastam egyébként Jonah Berger nagyszerű azonos című könyvét . Három nap alatt kivégeztem és durva AHA-élményeim voltak közben.
Talán már mind felfedeztük magunkon, hogy bizony, ha ismerős mond valamit, akkor hajlamosabbak vagyunk befogadni az infót és megvenni vagy megtenni az adott dolgot. Esetleg azt is, hogy néhány dolgot épp azért NEM teszünk meg, mert egy nekünk nem szimpatikus személy vagy közösség vallja magáénak – és mi attól szeretnénk elhatárolódni.
Azt azonban már nem biztos, hogy összeraktuk, hogy az ismerősség érzése a bizalommal köthető össze.
Minél többször látunk valakit, annál jobban bízunk benne, bekerül a tudatunkba (akár a köztudatba), jobban adunk a véleményére, erősebb lesz a bizalmunk irányába. És itt jön képbe a tudatos vállalkozói magatartás.
Jó vagy? Mutasd magad!
Korábbi posztunkban már meséltem arról, hogy Barabási-Albert László kutató könyvében rávilágít arra, hogy nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Berger könyve egy másik irányból közelíti meg a témát, de a konklúzió ugyanaz: LÁTSZÓDNI KELL. Minél többször kerül ugyanis valaki a szemünk elé, annál inkább úgy érezzük, hogy az életünk szerves része.
Ezért fontos, hogy a márkádnak adj arcot – hangot, mimikát, illatot -, tudjon mihez kapcsolódni a követőd. Persze nem minden márka esetében van erre szükség, vagy nem ez a legfontosabb teendő, hogy a bizalmat kialakítsuk, de mikrovállalkozások, személyes brandek esetén, főleg, ha bizalmi pozícióról van szó, elengedhetetlen.
Légy Te a közösséged szakértője!
Miért fontos, hogy megértsük: ha (többször) látnak minket, ha a márkánk folyamatosan szem előtt tartjuk, ha okosan és tudatosan építjük fel a közösségünk, akkor megnyertük az értékesítési csatát!
Mit jelent ez?
Megszámolhatatlan alkalommal mondtam már el a Zsolya workshopokon vagy webinárokon, hogy a saját lojális, jól targetált célközönségünk a kulcsa annak, hogy ne csak felfújt lufi legyen a bázisunk. Amennyiben ugyanis olyan embereket gyűjtünk magunk köré, akik hisznek bennünk, adnak a véleményünkre, azonosulni tudnak az értékrendünkkel, akkor bekapcsol a láthatatlan befolyás.
A vállalkozásunk lelkes rajongói nyitottan fognak állni az újdonságainkhoz, megveszik a legújabb termékünk és szolgáltatásunk, hírünket viszik számunkra ismeretlen közösségekbe és önjáró módon növelik a láthatatlan befolyásunk hatósugarait.
Ehhez persze most is (mint mindig, csak ez annyira alap, hogy nem szeretem kiírni), hitelesnek kell lenni a követők szemében. Egy közösségnek előbb adunk, aztán elvárunk. Ha megtanulják, megismerik, hogy az általad kommunikált dolgoknak valóban van súlya és értéke, ha nem csapongsz, hanem leteszed a voksod egy értékrend mentén, de képes vagy belátni azt is, hogy időnként hibázol, vagy fejlődsz, akkor bármekkora is legyen a bázisod, Te már véleményvezér vagy.
Lehet, hogy még nem tudod, de már 2 követőnél is így van ez. Beszélj és cselekedj hát úgy, mintha máris milliós tábor követne. Hiszen tudod: akarva-akaratlanul, de működik a láthatatlan befolyás (és vélhetően most jó néhányan ezt a szuper könyvet is megveszitek majd! 😉 Ha így van, posztoljátok és taggeljetek be, köszi!)
dr. Szabó Orsolya
alapító
Zsolya Communication
—