Hol húzódnak meg a határok az inspirálódás és a másolás, esetlegesen az ötletlopás között? Dr. Kaskovits Melinda szerzői jogásszal beszélgettünk.

 

Április 6-án a Zsolya Instagram csatornáján tartottunk egy élőt, ahol dr. Kaskovits Melinda szerzői jogász volt a vendégünk. Rengeteg hasznos információval látott el minket és a nézőket, amit cikk formájában is szeretnénk összefoglalni Nektek, de mindenképpen azt ajánljuk, hogy nézzétek meg a teljes felvételt is. Azt is érdemes már az elején tisztázni, hogy minden ügy egyedi, ezért csak az általános, de nagyon lényeges információkat, tudnivalókat gyűjtöttük most össze Nektek.

 

Mi számít szellemi tulajdonnak?

Az alapoktól érdemes kezdeni, hogy megérthessük mi, miért és hogyan működik. A szellemi tulajdonvédelem két nagy csoportra bontható, az egyik a szerzői jog, amiről a továbbiakban szó lesz, a másik pedig az iparjogvédelem és ennek a része többek között a védjegyjog, találmányok és a különböző árujelzők.

Egy alkotás abban az esetben minősül szerzői műnek, ha megfelel két feltételnek: egyéni és eredeti jellegű. Mindenféle alkotó tevékenység eredménye tekinthető szerzői műnek, ilyenek például a zenék, könyvek, szobrok stb. Az egyéni jelleg azt jelenti, hogy az alkotónak lehetősége van többféle módon kifejezni azt, amit szeretne és egyéni módon megvalósítani az alkotását. Az eredeti jelleg pedig csak annyit tesz, hogy nem egy már meglévő dolognak a szolgai másolata. Ez a kettő szempont, amit ha együtt, egy alkotásban felfedezünk, akkor beszélhetünk szerzői műről, amit a szerzői jog véd és védelem illeti meg. Nincsen semmilyen minőségi, mennyiségi vagy esztétikai kritérium.

Nagyon fontos azzal is tisztában lenni, hogy a szerző, aki létrehozta a művet, onnantól kezdve, hogy a mű megszületett rendelkezik felette és elidegeníthetetlenül jogosult arra, hogy a nevét szerzőként feltüntessék, tehát ezt átruházni és tőle elvenni sem lehet. A védjegyekkel szemben, amelyeket nyilvántartásba kell vetetni, a szerzői művek esetén a szerzőt a mű megszületése pillanatától automatikusan megilletik a jogok egészen a szerző halálát követő 70 évig, nincs szükség nyilvántartásba vételre.

 

Mi is a szerzői jog tárgya?

A törvény kifejezetten kimondja, hogy az ötlet, elv, elgondolás nem képezi a szerzői jogi védelem tárgyát, csak az, ami materializálódott, tehát valamilyen formában testet öltött és egyéni, eredetű jellegű. Tehát sajnos ötletet levédetni nem lehet.

Előfordulhat olyan, hogy a versenytársakkal hasonló tartalmakat osztotok meg, hasonló témákról írtok. Ez habár nagyon zavaró lehet, azt is mérlegelni kell, hogy mindig vannak aktuális témák, történések és mindenki igyekszik tájékozódni, tehát megeshet, hogy egymástól teljesen függetlenül ugyanaz a téma jut eszetekbe.

Azonban az is megtörténhet, hogy valóban átvesz az egyik a másiktól például egy posztot, ilyenkor azt kell megvizsgálni, hogy mennyire hasonlít egymásra a két bejegyzés képi világa, szövegvilága, mennyire lehet az egyikről a másikra asszociálni, összekötni a két tartalmat.

 

 

Mit lehet tenni, ha egy az egyben felhasználják a saját tartalmunkat?

Ha azzal kerültök szembe, hogy egyes posztotokat, vagy akár a saját képeiteket az engedélyetek nélkül felhasználnak, arról először mindenképpen készítsetek képernyőfotót, viszont ahelyett, hogy ezután felkeresnétek az érintett felet és kérdőre vonnátok, inkább forduljatok a tárhelyszolgáltatóhoz, ezzel lehet a leghatékonyabban és a legrövidebb idő alatt megoldani a helyzetet. Van egy eljárás az ilyen típusú ügyekre: az értesítési és eltávolítási eljárás. Ha ilyen bejelentést kap bármelyik tárhelyszolgáltató, akkor 12 órán belül köteles ezt a kérdéses tartalmat hozzáférhetetlenné tenni.

 

Nyitott Instagram profil esetében használhatják a képeket?

Minden social media platformnak megvannak az általános felhasználási feltételei és ezek tartalmaznak szellemi tulajdonvédelemre vonatkozó kritériumokat is. Az Instagram esetében azáltal, hogy képeket töltünk fel, még nem járulunk hozzá, ahhoz, hogy a többi felhasználó is használhassa a képeinket. Ezzel ellentétben például a Pinterest felhasználási engedélyt ad a Pinterest számára és a Pinterest felhasználói számára is, hogy használják a feltöltött képeket, de nagyon fontos, hogy a platformon kívülre ez nem vonatkozik.

Ha szeretnétek felhasználni mások képeit, akkor engedélyt kell tőlük kérni, majd fel kell tüntetni a kép szerzőjének a nevét.

A Stock fotók esetében nincsen általános szabály, mindig érdemes megnézni az adott oldalnak a feltételeit, hogy milyen licenccel engedi a képek felhasználását, de szerencsére nagyon sokszor széleskörű felhasználást biztosítanak.

 

+Tipp: Ha szeretnétek mégis valamilyen formában rögzíteni, hogy az adott  szerzői mű vagy akár ötlet a tiétek, akkor bejelenthetitek az Önkéntes műnyilvántartásba. Fontos, hogy ez ugyan szerzői jogokat nem keletkeztet, ám ha minél részletesebben leírtok minden információt a szellemi terméketekről vagy egyenesen beadjátok azt (pl. szöveg, zene, kép), akkor vitás helyzetben segít bizonyítani, hogy abban az adott időpontban az már a ti szellemi terméketek volt.

 

Összegezve tehát, sosem probléma, ha másoktól inspirálódunk, csak mindig legyen meg az a ránk jellemző „plusz”, amitől az alkotásunk egyéni és eredeti jellegűvé válik.

 

Ha egy konkrét ügyben szeretnétek segítséget kérni, akkor keressétek dr. Kaskovits Melinda szerzői jogászt a [email protected] e-mail címen!

Ha pedig az online kommunikációtokat szeretnétek megtámogatni, akkor írjatok a [email protected] e-mail címre és jelentkezzetek egyéni konzultációra vagy több alkalmas mentorprogramra!